Úgy volt, hogy ma már otthon lehet Julcsi, de mégsem. Tudjuk, hogy az ő érdekében van és nem is akartuk beleélni magunkat nagyon, de mégis sikerült. Igaz, ezt csak most mertük bevallani, utólag. :(

Olyan egy kicsit, mint a futás. Tudod, hogy hosszú távon indulsz és be kell osztani az erődet, de amikor már látod a céltáblát, akkor beleadsz minden energiát. Aztán mikor már majdnem eléred azt a bizonyos szalagot, akkor kiderül, hogy máshol van a cél. Nem tudni milyen messze és próbálsz tartalékolni újra...

Irónia nélkül: örülünk, hogy óvatosak az orvosok és tudjuk, hogy így a legjobb. Várunk.