A naplóírás sosem volt az erősségem, sőt általában az írás. Egyetlen előny, hogy nem kézírásról van szó. Talán ezért is mertem belekezdeni. Vagy inkább azért, mert annyi élményt ad ez a kislány, hogy muszáj valamilyen módon "rendszerbe foglalni". A blog talán a rendszertelenséget is megengedi és nem fog megdorgálni, ha nem írok túl gyakran ide. :o)

2006. november 6-án született Júlia lányunk:
Elsősorban róla fog szólni minden bejegyzés, illetve a körülötte lévő világról, mindennapokról. Már lassan másfél év eltelt. Az első pár hónap képekben megtalálható a mitmond.hu-n. A pár hiányzó hónapot valamikor majd pótolom, addig talán ez a napló betölti az űrt.

Készült néhány fotó Anyák napjára és emléknek egyaránt:

A fotózás csalódás volt ugyan, de azért örülünk, hogy jókedvű volt Julcsi.

Ballagás is volt a négy napos szünet előtt. Jó volt újra a régi középsuliban lenni, látni a változásokat, illetve a soha nem változó dolgokat. Gyorsan elrepült 14 év. A hangulat továbbra is a réginek tűnt: ugyanaz az illat, ugyanazok az arcok (a tanári karban), jó hangulat a diákok körében, tűző napsütés, Himnusz, Szózat. Az ünnepelt is korához méltó lazasággal (és kellemes fáradtsággal) sodródik az eseményekkel. Érettségi után lassan rádöbben, hogy olyan időszak ért véget, amire mindig büszkén fog emlékezni. Sok sikert a továbbiakhoz Roland!


Kicsi, fekete, fényes és sima a szőre: nyunyó.


A jó idővel a biciklik is gurulásra vágytak. A lelkesedés mindig nagy ...


..., de egyelőre hamar bekövetkezik a pihenő:

Már gyakorlottak vagyunk: viszünk pokrócot és könyvet. Még az eső sem tudott kifogni rajtunk. :o) Tehetünk mást? Alvó gyerekkel mi a teendő a gyerekülésben? Mégsem kötözhetem a fejét a háttámlához.
Az elsőre unalmasnak gondolt bringázás sok élményt nyújt. Rengeteg a látnivaló és minden ismétlődés ellenére ugyanolyan harsány a "mááá" (villamos), "buuu" (busz), "tava" (teherautó) és "miii" (motor). Biztos vagyok benne, hogy az Árpád hídon, a süvítő szélben is mondja, bár olyankor csak a kezét látom lendülni a kiszemelt jármű irányába.

Jártunk állatkertben is (először a születése óta). Legnagyobb élmény az elefánt volt (a nyári bejáratnál), de a többi nagyvad látványa sem múlt el rácsodálkozás nélkül.
Talán az éhes oroszlánok ordítása és a tigrisek fel-alá járkálása volt a legfélelmetesebb, de azok is csak eleinte. Hihetetlen nyugalommal tűrte, hogy a tigris vicsorogva "farkasszemet" nézzen vele 5 cm-ről. Igaz volt köztük egy vastag plexifal. :)

Szorosan nem tartozik ide, de a napok híreiben szerepelt, hogy országunk "legújabb jelképe" a Széchenyi fürdő lett.
Nagyon szép épület, megérdemli a hírverést, de nem erről fognak Magyarországra asszociálni. Lehet, hogy az igazi jelképek elcsépeltnek tűnnek, mégis azok szerepelnek minden képeslapon, reklámfilmben. Annyira még nem vagyunk (el)ismert ország, hogy új jelképeket teremtsünk a leendő turistáknak.