Majdnem egy hónapja írtam az első részt és itt az ígért folytatás. Igaz, azóta sok történés volt már. A kórházi bentlét talán legvidámabb képei következnek 2008. július elejéről.
A látogatók kívül rekedtek ugyan, de a jelenlétük mindig jó volt. Változatosság, öröm. Mivel minden nap tanult valami újat Julcsi, így ezt meg is tudta mutatni mindenkinek.
Sláger volt a bajusz-növesztés is, minden formában, minden itókából.
Két hős a tükörben. Hősök, mert mindkettőjük számára megpróbáltatás volt ez a pár hét. Főleg amikor kiderült, hogy a gyógyító anyatejet nem kaphatja a kishős. Először azt gondoltuk, hogy sok idő lesz az elválasztásra, de kb. egy hét alatt kellett megoldani. Tita hihetetlen leleményességgel sebtapaszt tett rá, így sikerült megértetni Julcsival, hogy miért nem kaphat többet. Persze így leírni nagyon könnyű, mert én csak a jót láttam (olyan édesen mondta: "Anya! Cicíí! Bibíí..."). Sajnos voltak kemény küzdelmek, amihez óriási türelemre és tartásra volt szükség Titától. Az idő nagy része viszont így telt:
A mindennapos vizsgálatokat hűen utánozva mindenkit meggyógyít. Még nem tudja, de leginkább a mosolyával és nem a kis eszközökkel. Nagyit is mindig leveszi a lábáról.
A vidámságot itt még fel lehetett dobni régi és új játékokkal. Később erre körülményesebben kerülhetett sor.
Elmo is betartja az előírásokat és maszkban látogatta Julcsit. Mindent és mindenkit meggyógyít...
Július 18-án eljött a nap, hogy az amúgy is pici hajából kiskutya legyen. Bogi nővér vágta le a haját és ő mondta Julcsinak, hogy kutyus lesz belőle. Azóta, ha megkérdezzük, hogy mi lett a hajából, akkor rámutat, összetett ujjával mutatja, hogy pici és közben mondja: Vavaa!"
Utolsó kommentek